2013. augusztus 6.

Orangeways.com Energy Drink


Az Orangeways energiaitallal nem most találkoztam először. Valamikor 2010 év végén vásároltam az első dobozzal, de akkor még a blog nem üzemelt. Majd egy jó darabig nem találtam belőle, most meg újra sikerült vennem egy dobozzal, így a tesztet is megírom  :)

Megjelenés:
A márkanév nem ismeretlen kis hazánkban. Lehet többen nem találkoztak még vele, de nemzetközi autóbusz járatokat indítanak több ország városaiba. A cég két fő színe a narancs és a lila. Ez köszön vissza a dobozon is. Bár a doboz aljánál elhelyezett béka lényegére nem jöttem rá. A tető és a nyitó fül is marad a gyári fém színű. A doboz hátulján 3 nyelven egy igen csak rövid tájékoztató feliratot találunk. Tápértéktáblázat nincs, helyette szöveges formában, és meglehetősen kis betűvel írták rá az értékeket. Bár ennek a logikájára sem sikerült rájönnöm, hiszen a dobozon lett volna hely még egy, esetleg két mérettel nagyobb betűkhöz. Véleményem szerint indokolatlanul picik.

Ízlelés:
Kibontás után kellemes narancs illat fogadott. Belekortyolva az italba édes, szénsavas narancslé fogadott. Semmi tutti-frutti keverék, semmi zavaró tényező. Nem éreztem kellemetlen utóízt, vagy más befolyásoló ízt.  Ahogy a képen is látható az ital közel olyan színű mint a doboz. Ez nem csak a fényképen látszik így, valójában is így van.


Átlagos tápérték 100ml-ben:

                                      100ml-ben
  • Energia:                 215kJ/50,6kcal
  • Szénhidrát:                  11,3g
  • ebből cukor:                 11,3g
  • koffein:                       32mg
  • taurin                       400mg

99Ft-ért vettem Budapesten a Népszínház utcában. A 28-as villamos megállójában a kis COOP-ban. Teljesen megérte. Nekem nagyon ízlet, főleg, hogy majd egy napot várt a hűtőben :)

Ajánlom mindenkinek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése