2013. november 27.

Hell IceCool - Blue


Azt hiszem ezt a tesztet nem fogom két részre bontani. Az ízesítés mint már mindenki tudja Kiwi, és a 2012-ben megjelent első iceCool is kiwi ízesítésű volt. Talán az új italban erőteljesebben érezhető a kiwi íz, és ez mindenképpen pozitívum. Az viszont már nem, hogy nem tudják elfelejteni a tutti-frutti ízesítést az italaikból. 

Ismerőseim körében akiket kérdeztem az italról, fele mondta azt, hogy nem változott az íze. Míg a másik fél véleménye szerint erősebb lett az ízesítés. Ezt a fogyasztóra bíznám a továbbiakban :)

Megjelenés mindenképpen előnyére változott. A doboz elején a nagy HELL felírat kapott helyet feketében, majd fölötte az új ezüstben pompázó logó. Ami mellesleg tökéletesen alkalmazható a gyártó többi italánál is :)


Átlagos tápérték 100ml-ben:

                                      100ml-ben
  • Energia:                  194kJ/46kcal
  • Szénhidrát:                  10,9g
  • ebből cukor:                 10,9g
  • Koffein:                       32mg
A színét tekintve a szokásos sárga, ez nem hozott változást. Aki szerette tavaly, az idén is szeretni fogja. Aki nem, az most se :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése